Lengyelország több mint egy évszázad elteltével kalandos körülmények között nyerte vissza függetlenségét. Első vezetője már életében legendává lett – nem csoda, élettörténete tényleg nem mindennapi.
Miután a Tadeusz Kosciuszko vezette felkelést leverték és II. Szaniszló Ágostot idegenbe vitték Nagy Katalin dragonyosai, Poroszország, Oroszország és Ausztria aláírták a lengyel állam halálos ítéletét: 1795-ben végleg felosztották egymás között a Lengyel-Litván Unió maradékát. A boldogtalan sorsú Szaniszló királyt végül lemondatták, a Wawelből elhurcolt koronázási jelvényeket beolvasztották. A betolakodók mindent megtettek, hogy Lengyelországnak még az emlékét is eltöröljék.
A három részre szabdalt ország keleti fele Oroszországhoz került, az északnyugati terület Poroszországot, míg a délnyugati a Habsburg Birodalmat gazdagította.
A lengyel nyelv használatát mindenhol fokozatosan visszaszorították, a nemzeti vallásnak számító katolicizmust pedig elnyomták az orosz (ortodox) és porosz (lutheránus) részeken.
A nemesi köztársasághoz szokott lengyelek azonban nehezen tűrték az őket bekebelező despotikus monarchiák uralmát. A függetlenség felszámolását követő 123 évben szinte egymást érték a zendülések, felkelések. Ám hiába váltak egyre eltökéltebbé a lengyel hazafiak, a megszállók fegyveres túlereje, a kollaboráns mágnások és a nemzeti ügy széles körű támogatottságának hiánya miatt nem győzhettek.
Újságíróból hadvezér
A regényes életutat bejárt Józef Piłsudski már annak a politikusgenerációnak volt tagja (ellenlábasához, a jobboldali Roman Dmowskihoz hasonlóan), mely ráébredt: a lengyel függetlenség kivívása nem lehet csak a nemesség (szlachta) feladata.
Piłsudski 1867. december 5-én a mai Vilniustól nem messze, az annektált Lengyel-Litván Unió keleti felében született, egy hazafias tradíciókat ápoló kisnemesi családban. Édesapja maga is harcolt az 1863. januári felkelésben, édesanyja pedig a cári hatóság által tiltott lengyel történelemre és irodalomra tanította.
A gimnáziumot követően Piłsudski Harkovban, az orvosi egyetemen folytatta tanulmányait, de 1886-ban felfüggesztették, diákszervezkedésben való részvétel miatt. A következő évben letartóztatták és összeesküvés gyanújával Szibériába deportálták. A vád szerint Lenin bátyját, Alexander Uljanovot látta el bombával a cár elleni merényletkísérletben.
Öt évnyi száműzetés után, csak 1892-ben térhetett haza. Csatlakozott az újonnan alapított Lengyel Szocialista Párthoz (PPS), írta és szerkesztette annak illegális újságát, méghozzá olyan sikerrel, hogy a Robotnik (Munkás) példányszáma 1899-re a százezret is elérte. 1904-ben létrehozta a PPS katonai szárnyát. Szabotázsakciókat követtek el, sőt postavonatot raboltak, hogy a mozgalom költségeit fedezzék. Mindeközben folyamatosan képezte magát, hadtörténeti műveket olvasott, titkos szemináriumokon gerilla-hadviselést oktatott…
És a többi lengyel hazafihoz hasonlóan várta a kedvező alkalmat – ami akkor jött el, amikor a megszálló birodalmak háborúba keveredtek egymással.
Börtönből az elnöki székbe
Az első világháború kitörését megelőzően Piłsudski félkatonai csoportjai már összesen 12 ezer hadra fogható fegyverest számláltak. Egy hónappal a háború kitörését követően, 1914 augusztusában két légióba szervezve, és az Osztrák-Magyar Monarchia lengyel tisztjeivel kiegészülve, belevetették magukat az oroszellenes harcokba.
1915 augusztusára a volt Lengyel Királyság teljes területe a központi hatalmak (Német Birodalom, Osztrák-Magyar Monarchia stb.) kezére került. Az osztrákok és németek hosszas egyeztetés után úgy döntöttek, hogy az oroszoktól elnyert területeknek korlátozott autonómiát adnak – cserébe a lengyel katonai támogatásért. Piłsudski, aki számára a világháborús küzdelmek mindvégig a lengyel függetlenségről szóltak, nem volt hajlandó felesküdni és az antanthatalmak (Egyesült Királyság, Franciaország stb.) ellen harcolni. Válaszul a németek 1917 júliusában bebörtönözték.
Időközben az emigráns lengyelek diplomáciai erőfeszítését is siker koronázta, az Antant szövetségesként kezdett tekinteni a lengyelekre. Oroszországban ugyanekkor Lenin vezetésével megdöntötték a cár uralmát, és a bolsevikok békét kötöttek a központi hatalmakkal.
Józef Piłsudskit nem sokkal a németek első világháborús kapitulációja előtt szabadon engedték és Varsóba szállították, ahol a Régenstanács 1918. november 11-én kinevezte a lengyel fegyveres erők főparancsnokává. Kihirdették a függetlenséget és 123 évnyi idegen elnyomást követően megalakították a Második Lengyel Köztársaságot, amelynek ideiglenes köztársasági elnöke is Piłsudski lett.
Csoda a Visztulánál
Az újonnan alakult köztársaság első vezetője nem sokáig pihenhetett babérjain. Ugyan Lengyelország nyugati és déli határait a versailles-i békeszerződés megrajzolta, de a keleti határok még igencsak képlékenyek voltak. Piłsudski jól ismerte Leninéket, tudta, hamarosan lerohanják Lengyelországot, hogy a bolsevizmust nyugaton terjeszthessék tovább.
Egyelőre azonban mindkét fél kivárt. A bolsevikokat lefoglalta a cárhoz hű erők felszámolása, és a meggyötört Lengyelországnak is időre volt szüksége. Az emberek éheztek, az infrastruktúra nagy része romokban hevert – a kivonuló németek hétezernél is több hidat és több száz vasútállomást romboltak le, miközben ipartalanították a feladott területeket.
Piłsudski csapataival 1920 áprilisában betört Ukrajnába, hogy ütközőzónát hozzon létre a terjeszkedő bolsevikok előtt. Ezzel a lépésével maga ellen hangolta a nemzetközi közvéleményt, amit Leninék arra használtak fel, hogy sztrájkra buzdítsák a nyugat-európai munkásságot, megnehezítve ezzel az élelmiszer- és hadianyag-utánpótlást. Ráadásul a lengyelek nem várt ellentámadásba ütköztek. A nyár folyamán a Vörös Napóleonként emlegetett Tuhacsevszkij seregével egészen Varsóig menetelt.
A mindent eldöntő csatát 1920 augusztus 12. és 25. között vívták. A bolsevik csapatok helyenként két és félszeres túlerővel támadtak, de Tuhacsevszkij rossz helyen vonta össze csapatait. Piłsudski viszont a légi felderítésnek és a rádiós lehallgatásnak köszönhetően pontosabb adatokkal rendelkezett az ellenség mozgásáról. Miközben a lengyelek egy része Władysław Sikorski (későbbi lengyel miniszterelnök) és Józef Haller tábornokok vezetésével a Visztula vonalát védték, addig a Piłsudski irányította déli hadtest oldalirányú támadással szétzilálta az ellenséget.
Igen, győzelem! Teljes, diadalmas győzelem!
– írta naplójába Charles de Gaulle őrnagy (később tábornok és francia köztársasági elnök), aki katonai tanácsadóként követte a harcokat. De nem ez volt a lengyelek utolsó győzelme. A Nyeman folyónál Piłsudski ismét megverte a visszavonuló Tuhacsevszkijt. Szovjet-Oroszország és Lengyelország 1921. márciusában békét kötött, amely egészen a második világháborúig garantálta Lengyelország keleti határait.
Remete és diktátor
Az 1922-ben megtartott első szabad választásokkor nem kevesebb, mint 31 politikai párt jutott a Szejmbe (a nemzetgyűlés alsóházába), ami előrevetítette a politikai acsarkodást.
Az államelnöknek megválasztott Gabriel Narutowiczot egy feltüzelt ámokfutó meggyilkolta. Piłsudskit megrázta az eset és abbéli hitét is elveszítette, hogy Lengyelország demokráciaként működhet. Hamarosan lemondott főparancsnoki tisztségéről és visszavonult vidéki birtokára.
1926-ban a sorozatos kormányválságok hírére megjelent Varsóban volt légiósai élén és katonai puccsal átvette a hatalmat. A Szejm és a Szenátus (felsőház) jogköreit korlátozta. A következő kilenc évben pedig diktátorként uralta az országot. Politikai ellenfeleivel keményen bánt, a lakosság harmadát kitevő nemzeti kisebbségeket – litvánokat, ukránokat, zsidókat – megpróbálta békésen asszimilálni. Nyugati szövetségeseivel viszont igyekezett jó kapcsolatokat ápolni.
Józef Piłsudski 1935. május 12-én hunyt el. Az ősi királyok temetkezési helyén, a krakkói Wawelben helyezték örök nyugalomra. Személyét már életében legendák övezték, és noha életművének megítélése a mai napig ellentmondásos, Lengyelország egyik legnagyobb nemzeti hősét tisztelhetjük benne.
A borítóképen egy jelenet látható Jerzy Hoffman, a „Varsói csata” c. filmjéből © culture.pl
A cikk szerkesztett változata először a hvg.hu-n jelent meg 2018. február 21-én, natív tartalomként, a Lengyel Nagykövetség megbízásából.